Bizony mondom nektek, ne legyen a nevem Muskátli Mami, ha még egyszer ilyen haszontalanságokba bonyolódom mint például a Gazdálkodási és menedzsment szak.
Mélységesen szégyellem, lehettem volna sokkal inkább a Bús piros vödör vagy Szösz néne, igaz, nem díszíthetné majd a polcot a szép bársonyos vörös diplomadolgozat, de legalább naponta egyszer gondolhattam volna arra, hogy az vagyok ami igazán vagyok, semmi, csak egy lány a harmadikról, aki furcsákat mond néha. A helyzet az, hogy így sem leszek sokkal több. Ehhez a szaros diplomához még doktori címet sem adnak, emiatt kívülről még csak meg sem látszik majd rajtam, nem néznek össze a nénik a hivatalban, ha aláírok egy hivatalos ügyiratot, hogy akkor most orvos doktor vagy ügyvéd doktor vagyok-e. Bevallom, fájlalom. Ennyit szenvedni a semmiért.
"Üres vagyok és hontalan
Szívembe únos-untalan
Bebú
A bú.
Hisz szép vagyok még és deli,
Hát mért nem töltötök teli?
Ó ért öröm, nem is kevés,
Ivott belőlem fecske és
Füle-
Müle.
Oly ifjú voltam és szeles.
Úsztam a lét mosószeres
Vizén
Biz' én.
Pucoltam pacát, foltot is.
Lehettem volna boldog is.
Vidor.
Vödör.
...
Örökké szomjú kín gyötör,
Vagyok a bús piros vödör.
Szegény
Edény."
(Varró Dani)
1 megjegyzés:
Akkor úgy vélem, kollektív szenvedés van. Nem mindenkinek Új Év az új év... Majd csak lesz nekünk is jobb... Vagy nem. :)
Megjegyzés küldése