Have you ever had the feeling
That the world's gone and left you behind
Have you ever had the feeling
That you're that close to losing your mind
Mindegy, hogy milyen úton, merre indulok el, végül mindig csak a hazugság vár. És mindig más formában, egyre elkeserítőbb, hogy milyen gyakran és milyen kreatívan képes a változásra, mennyire képlékeny, milyen végtelenül sok kombinációja van.
Bár nem hiszem hogy az leszek, de már tudom, hogy lesz egy emberből élő halott, hogyan tépik ki a húsát, minden nap, minden héten, hétköznapokon és hétvégeken, hogyan fosztanak meg mások egy-egy font hústól.
Mindegy merre indulok.
Mindenütt ugyanaz vár.
Érzem, hogyan szakad ki a szívem. Ha kinyitnám a szám, kiokádnám. Ha összeszorítom, érzem, hogyan turkálnak a démonok a mellkasomban. Keresnek valamit. Egyre kisebb helyekre kell dugnom, egyre több darabot kell belőle lemetszeni, hogy elférjen. Végül meg nem marad semmi - nekik úgyis jó!
Ez ellen meg úgyse' tehetek semmit. Hát akkor nekem is mindegy.
So drink up all you people
Order anything you see
Have fun you happy people
The drink and the laugh's on me
Kék és a világ
piszmó
heyyo
Sasha Mitic
All content © 2009 Ha most kérdeznél, elmondanám... | Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress theme designed by Scribblescratch
3 megjegyzés:
erről a posztodról eszembe jutott egy történet. bár hosszú, de ha nem haragszol mégis megosztanám.
imígyen szól tehát:
Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra...
--------------------
a hazugság soha nem azt minősíti, kivel szemben elkövették, hanem azt, aki maga hazug. ha te azt adod, aki vagy, ugyan mit számít, mit adnak cserébe? ha neked örömöt okoz adni, akkor oly mindegy kinek adod: igaz, vagy hazug embernek. a lényeg, hogy te hogyan adod: örömmel, vagy sem.
üdvözöllek a klubban.
Köszönöm.
Máshonnan nézve - előhalálok ezek is. Csak azért van, hogy az igazi, utolsó halál már ne fájjon, csak átsuhanjak rajta, mint ahogy egy árkád alatt sétál át az ember.
érdekes ez a halál-dolog. egyrészt előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlen, mert hát csakcsak erre a bolygócskára, és ebbe a létbe születtünk, így nem nagy kunszt meghalni. ha akarnánk se tudnánk kicselezni a nagy mókamestert. másrészt viszont baromi izgalmas tud lenni, ami addig van. az élet. na, az a nagy játék, és néha kurva szarul megy, mert vagy nem vagyunk jó passzban, vagy nem tanultuk meg kellőképp a játékszabályokat, vagy trükköznek a többiek. de mindezeket megélni, és újra meg újra felállni a padlóról... én ezen szoktam a legjobbakat szórakozni :) a halál meg... úgyis megtalál: majd akkor jót mulatunk a viszontlátás örömére
Megjegyzés küldése