Áramlattalanság

Harmincadszorra is végigjárom ugyanazokat a zsákutcába torkolló utakat, mert ha csak egy-két házfal más időközben már teljesen összezavarodok és mindent elfelejtek. A végén persze a homlokomra csapok, és akkor harmincadszorra is órákat töltök teljesen felesleges önostorzással és az arra irányuló hiábavaló kísérletekkel, hogy a fejemben rendet tegyek. Rend nélkül ugyanis nem lehet tovább lépni. Helybentopogás. De még csak hátrafelé sem mozdulok, nem tudok hátralépni és abból a távolságból szemlélni a jelenben lévő dolgaimat. Sem a kincseket sem a záptojásokat. Mindegy. Ez sem tart örökké, csak idegesít, hogy hátráltat. Hogy még mindig ilyen gyakran szabotálom önmagam. Csak rakosgatom a dolgokat a fejemben ide-oda, rend nem lesz, csak a rendetlenség formája változik, épphogy nem állandó.

Taposás helyett tapsolás.

Bla-bla-bla.

(még ebben is kényszeresen keresem a rendet, még a bla-bla-bla írásmódját sem tudom figyelmen kívül hagyni, muszáj eltölteni az ezen való töprengéssel perceket...)

Ilyen napokat élek.