Unatkozó háziszony

Nemrég belém állt egy kopasz pasi a metró liftjében. Azt gondoltam, van még tíz másodperce megvárni, amíg én is beszállok a liftbe Medivel, aztán mikor láttam, hogy pofákat vág, addig nyomkodtam a gombot, míg a következő babakocsis anyuka is oda nem tévedt és beszállt mellénk. Valamit mormogott a bajsza alatt, belőlem meg előbújt az anyaállat, és mondtam, hogy van lépcső, neki meg két szép, egészséges lába, nyugodtan használja őket. Ez annyira kiborította szegény siető férfiegyedet, hogy azt merte mondani, hogy nekünk úgyis annyi a dolgunk van egész nap, hogy fel alá sétálgatunk a gyerekkel, úgyhogy fogjam be. Bár semmi haszna nem volt, de azért megjegyeztem, hogy remélem édesanyjával is ilyen figyelmes, előzékeny volt mindenki annak idején. Szerintem, ha nincs ott harmadik személy, kaptam volna egy asszonyfegyelmező sallert, megtanultam volna a kutyafittyet.

Azért azt elhiszem, hogy miután leadtam Medit az oviban és hazafelé tartok a metróval, megerősítem az összes "unatkozó háziasszony" sztereotípiát; karomon Hoferes bevásárlószatyor, kezemben egy doboz eper, amiből nassolgatok, másik kezemben meg a könyvem...

Na, hát tipikus háziasszony vagyok én, egész nap csak főzök és lányregényeket olvasok. Aztán hol a hagymaszeletelés miatt, hol az asszonyi sorsok felett merengve törülgetem aláhulló könnyeimet.

Azért persze nyilván nincs így, ha így lenne, nem merném leírni. :)

"A ház asszonyi kéz után kiáltott. A kövér néger szakács sohasem tálalt pontos időre, a szobalány, akit a gyapotföldekről hozatott be, ott hagyta a bútorokon a port, a szekrényben sohasem akadt elég tiszta fehérnemű. Valahányszor vendég jött, mindig felfordulás volt a házban, és rettentő kavarodás támadt...
Gerald éles kék szemével jól látta, milyen nagyszerűen kormányozzák szomszédjai házát a suhogó selyemszoknyás feleségúrasszonyok. Fogalma sem volt róla, mennyi munkával jár az életük, csak az eredményt látta, s az eredmény nagyon tetszett neki."

Ennek a könyvnek a mondanivalója csupa arany-állítmány! :) Erre gondoltam, miközben apró konyhám hűvösében egy tál zöldbabot pucoltam épp, meg arra, hogy micsoda boldogság lesz majd, ha saját kertem termését pucolom. Tudom, anyám könnyesre röhögi magát már megint! De már nem gyűlölöm Tarát, már okos nagylány vagyok én is, az erőmet pedig én is Tara vörös földjéből merítettem!

De ha valakinek úgy tűnik, hogy össze-vissza beszélek, annak üzenem, hogy jómagam komponens vagyok ebben a témában, de akár a nincstelenségig is elmegyek!