Ragyogó, fényes vasárnap reggel van. Porszi az ölemben. Munka előtti ejtőzés a napfényben. A vijjogó kismadarak macskabagolykölyköknek hangzanak. Tulipánom van, sárga tulipán piros cserépben, a szürke irattartó előtt. Észrevetted, mennyire illik az irattartó színe a függönyhöz? Ez nem véletlen!
Három bögre az asztalon, odaszáradt kávémaradék az aljukon, nagykanál mered az ég felé belőlük, és olyan undorító kávélefolyások vannak az oldalukon. Számolgatok, hány cigim van még, kitart-e mára. Helikopter repül valahol, a baglyok időnként belevijjognak a napsütésbe, Porszi már az ablakban fürdik, maga alá nyal a szikrázó napfényben. Papa GTAzik. Én megyek zuhanyozni, aztán hirtelen az utcán találom magam, a következő pillanatban meg már pacsizok a srácokkal, az ujjaim a lefolyót túrják, átengedve a lefelé vezető utat az ételmaradéktól megakadt víznek. Aztán egyszer csak fél nyolc lesz, kezdem a konyha felsikálását, és már a hazafelé tartó villamoson ülök. Így telnek a napok.

Álmomban a mamámnak meséltem, hogy álmomban a mamámnál aludtam miután meghalt.