Ez a hétfő délelőtt

Szabad vagyok ma, a legjobbkor sütött ki a nap. Fél órája bukóra nyitva az ablak, és még nem fagytam jéggé, ez igen, ezt nevezem! Még nyújtom a percet, iszom a reggeli kávém, olvasgatok. Szeretem az ilyen napokat, hogy tulajdonképpen ha nem csinálnék semmit, akkor sem történne katasztrófa. De azért rengeteg a dolgom és erőt is érzek hozzá, meg lelkesedést - talán több is a lelkesedés mint az erő - de azért még húzom az időt.
Például itt a német, májusban nyelvvizsga, szakmai - két teljes szintet kell lépnem addig a tudásomban. Egyelőre nem félek, nagyon izgatott vagyok, hogy mennyit sikerül ebből teljesíteni munka mellett. Btw a munka még mindig csodás, egyre jobb. Én vagyok a kis Mausi, Stefan a 19 éves bátyám. És legfőbb tanítómesterem a konyhában. Ő a legjobb tanár, akivel eddigi életemben találkoztam. Végtelen türelemmel és nagy figyelemmel tanít. Néha tálalni, néha főzni, legtöbbször a németemet javítja. Ha rosszul mondok valamit, azonnal javítja, de nem elégszik meg ennyivel, ismételnem kell és időnként kikérdez. Türelmesen várja, hogy kinyögjek egy-egy halálosan egyszerű mondatot. Tulajdonképpen egy tizenkilenc éves suhanc, hip-hopot hallgat, ugrabugrál, komolytalan, mégis olyan természetes könnyedséggel árad belőle az intelligencia. A rosszindulatnak még semmilyen jelét nem láttam nála. Azt mondja, amit gondol. Nem sajnálja a dicséretet, tudja, hogy nem lesz tőle kevesebb. Sajnos akármennyire hülyén hangzik, sok embernél láttam, hogy úgy érezték, ha mást dicsérnek, akkor valamiképpen alulmaradnak a másikkal szemben, pedig ez ugye butaság... Ha Stefan nevet a németemen, tudom, hogy nem kinevet, csak mulattatja amit mondok. Szóval jó, hogy így összeakadtunk.

Na elkezdem a napot, vettem egy csomó iratrendezőt, mániás állapotba fogok kerülni, már látom :)

Susi megajándékozott a Freud könyvvel, talán közelebb kerülök végre az álmaim jelentéséhez. Ma hajnalban egy titkos ajtón mentem be, az ajtó után rögtön lécső jött, de olyan volt, mintha ki lett volna fordítva, a fokok valahogy befelé hajoltak, tehát lépni nem is lehetett csak csúszni, és tudtam, hogy ezen visszafelé már nem fogok tudni menni. Gondoltam, hogy most bajba kerülök, a lépcső alján mindkét ajtó zárva volt, de aztán megfordultam és egy kis résen átfértem egy másik folyosóra. Egy ajtón bementem ott valami konferenciaszerűség zajlott. Nagy négyszögletű asztal, különböző ételekkel. Tudtam, hogy engem ide nem hívtak meg, de reméltem, hogy nem bukom le, igyekeztem észrevétlenül megenni egy levest. Többre nem is igen emlékszem.
Anyu szerint nincs az ilyesminek jelentősége, vagyis túlságosan érdeklődöm, ezért az agyam már gyártja az ilyen álmokat, hogy táplálja az érdeklődésem. Ez lehetséges. Minden lehetséges. Azért mégis elolvasom én ezt a Freud könyvet, a legrosszabb ami történhet, hogy megőrülök. De hát a világ így is tele van őrültekkel, lehetnék én az egyik. Az őrült macskás nő. Persze ezt nem hiszem igaziból, szerintem is úgy van az, hogy ha utat találok az álmaim jelentéséhez, utat találok a tudatalattimhoz. Nem hiszem, hogy kontrollálhatom, de figyelhetek rá és ha jól figyelek, talán megérthetek valamit, amit addig nem értettem. Én ebben hiszek. De olvasok és majd meglátjuk.