Not Dark Yet

A régmúlt érzések mauzóleuma.



Újak színtere a szívemben. Ahogy ülünk a konyhában a csúnya piros székekkel, egy Wieselburger Bier álmosít, meg a kinti sötétedés, a szembe szomszédok is felkapcsolták már a villanyt, villany mellett vacsoráznak, meg olvasnak ők is. Sötétben jön a Télapó, áramszünetet csinál mielőtt érkezik, vagy csak anyukádék kapcsolták le a villanyt.
Álmos ez az ősz, fáradt, elcsigázott. Üvegzúzmara van konyhaszekrényünkön.

A történeteknek van vége, a filmeknek is, csak az életnek nincs. Ha meg is halsz, pörög tovább az egész, sosincs vége, nélküled is, veled is megy tovább.

Vicces ez az egész, minden nap egy szó németül, ennyit lehet szerintem egészségesen megtanulni, vagy kettőt. Nehéz beszélgetni, amíg a napi egy szó a "sajnálom", a "vödör", a "nem én voltam" szintjén mozog. Ma az jutott eszembe, hogy a megalázó szót angolul sem tudnám elmondani, majd megnézem a szótárban, hogy mi az. Megnézem most.
Degrading.
schnöd.

Én vagyon a takarítónő, pedig számos papír bizonyítja, hogy pénzügyi szakember vagyok, közgazdász. Amikor az állásinterjún átnyújtottam a szépen, gondosan szerkesztett önéletrajzomat, még azt hittem érdekel itt bárkit is, mennyire igyekeztem, hogy ízlésesen nézzen ki az egész, aztán Frau Christina meg sem nézte azt a papírt, csak megkérdezte, hogy hívnak, hogy biztos legyen abban, legalább a nevemet megértem, ha németül kérdezik. Megértettem.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz lenyelni, hogy a legalacsonyabb szinten kezelnek. Biztos nem szép dolog azt gondolni, hogy bárkinél is jobb vagy ügyesebb vagyok, én tényleg tudom, hogy az ember életpályáját mennyire befolyásolja, hogy milyen családba születik. De mégis, mikor azt éreztetik, hogy nem tudom megkülönböztetni a kék rongyot a pirostól, és negyedszerre is elmagyarázzák, hogy nicht schmeissen, ja? weisst du? ja? nicht schmeissen..
És a legdurvább, hogy én azt hittem, erre én csak legyintek, mert én olyan übermensch vagyok, akit nem érdekel a mások véleménye, most mégis néha arra gondolok, takarítónő? Komolyan? Nem ciki ez?
És azt látom magam körül, hogy néhány ordenáré nőszemélytől eltekintve, a legtöbben itt milyen kedvesek, az érzelmeik a helyén vannak, viccelődnek, jól elvannak. Ordenárék meg mindenhol vannak, csak másképp. És hogy ezek a lányok, asszonyok csak azon háborodnak fel, ha hülyének nézik őket. Ha degradálják őket.

Degrading.
schnöd.

Tanulok ma is egy kis németet, hogy ne kelljen sokáig itt dolgoznom. Mert én vagyok az univerzum királynője és nekem jobb jár. Én jobbat tudok. Én többre vagyok képes. De valakinek azért meg kell csinálni a takarítást is. Van aki ott marad. Mindig így kell lennie, hogy van akinek szenvedni kell? Hogy van akinek csak a szar munka jut, a megaláztatással?

Én vagyok az univerzum királynője, aki többre képes.

De ha nem apu tanít arra, hogy munka nélkül nincs pihenés sem, vagy nem anyu nevel a szeretetre, akkor is így lenne?