Hepe. Hupa.

Ősz van, gecc. Jéghideg a lábam. Pedig milyen meleg volt a nyár, harmincöt fokban ültem a kanapén, miközben a szomszédasszony üvöltözött, hogy "Nonó, viselkedjél már normálisan, ütne már el valaki", én meg készültem a gazdföci vizsgára és rettenetesen féltem, de legalább nem fázott a lábam. Viszont arra gondoltam, hogy milyen jó lesz majd mostanában. Most meg arra gondolok, milyen jó lesz majd úgy március felé. Várom a fizut, még négy hét, majd utána milyen jó lesz. Aztán elfogy az első héten és majd várom a következőt. Aztán a karácsonyt, aztán a szilvesztert, és utána jön a szörnyű január, február, úgysem állom meg fogadalmak nélkül és márciusban majd várhatom a nyarat. Nem ezt akartam mondani.

De a lényeg, hogy sosincs jelen, sosem tudjuk mikor vagyunk boldogok.

Ősz van.

Újra kerekedik a világom. Tudni akarom, hogy boldog vagyok, itt, ebben a pillanatban. Nem akarom elszúrni a dolgokat. A dolgok úgyis jönnek-mennek, így vagy úgy. Van, ami ellen nem érdemes harcolni, van, amin nem érdemes agyalni, mert úgyis megtörténik, közben viszont gondolhatok egy csomó kellemes dologra is. Mondjuk ahelyett, hogy mennyire hiányzik a lakásom, gondolhatok arra, hogy milyen vicces ez a nagymama lakás itt a tébolyult Herr Mészivel. Meg hogy nincs itt a családom, de gondolhatok arra, hogy mindig a családom marad és hozzájuk bármikor, bárhonnan visszamehetek. Gondoltam arra, hogy rémes, hogy nem ugorhatok át bármelyik pillanatban a barátaimhoz dögleni, így viszont minden találkozás ünnep.
Gondolhatok ezekre, ami persze sokszor sovány vigasz, de miért is ne, nincs hepe hupa nélkül, nincs győzelem áldozatok nélkül és amúgy is itt lakom már Bécsben, szóval lehetnék akár boldog is, "vidor vödör".

És mennyi minden jó van egyébként is. Például a finom ételek olcsón, a szokásos esti x-akták nézés, a bécsi Porszi, az FM4, ahol ilyen számok mennek, nem a marúnfájv minden reggel:




Meg az épületek, hogy mindegyik olyan mint egy kastély, és hogy az emberek folyton mosolyognak és szeretnek élni, meg dolgozni. Azt is imádom, hogy az osztrákok szeretik a szép dolgokat csak úgy önmagukban, a dizájnt csak a forma kedvéért, funkció nélküli hülyeségeket, amik tök jók. Meg hogy megismertem koszovói és boszniai nőket, és olyan vicces az egész, az eastern europe style, amiről fogalmam sem lenne milyen, ha otthon maradtam volna.

A küzdelem része rohadt nehéz, a játszmák itt is kiélezettek, de nem akarok mindenen fennakadni.

Csak boldog akarok lenni.

Ősz van, szeretem az őszt, szeretem a sálas, kiskabátos időt, meg a nyirkos temetőzést, meg az őszi színeket és a levegőt, ami ilyenkor tele van elektromossággal.