Végül is mindenkinek

Egyedül élek itt a szobámban, ha most itt lennél, látnád, hogy lakkozom a körmöm és úgy örülök neki, hogy úgy nézek ki amilyennek érzem magam itt a szobámban és közben azért kicsit szorongok is mert a munkahelyemen ez nem annyira megengedett isten tudja miért és kicsit olyan ez mikor úgy kellett villogni a középiskolában hogy mindenki lássa a vörös körmöket csak a tanár ne vegye valahogy észre mert ott sem volt szabad eleinte persze igazából lehetett volna mindent - ez aztán a hülyeség hogy nem volt annyi eszem hogy ezt korábban észrevegyem hogy a szabad és a lehet között micsoda grandkanyon van, hát mindegy most már legalább most élem meg ezt is talán jobb így talán már több eszem van és ettől más, ez az ész is más persze mint amit általában annak hívnak - "és amiről azt gondolnád hogy én mire gondolok..."

Szóval ha itt lennél látnád azt is hogy felborult cipőkkel van tele a padló jó móka lenne párkeresőt játszani itt, sokáig ellennénk, meg látnád azt is hogy a szekrényből kilógnak a ruhák és nem tudod majd hogy este miben alszom mert az egyetlen ágyneműm a mosásban van látod én ezt is megoldom, nem nehéz elképzelni ha megpróbálod.. :)

Csend van. Béke van most. Még egy ugrásnyi, (előzetes híreszteléseimmel ellentétben még mindig ugrom tüzekbe), amíg fejest ugrok a zsongásba, a város felé indulok, átvonulok az egészen és arra gondolok, hogy még mindig itt ülünk csendben kávézunk aztán eldöntjük hogy ugorjunk fejest együtt a város pezsgésébe, korzózzunk aztán fürödjünk meg a szökőkútban, de inkább majd eszünk egy kolbászt a virágpiacon és az egyik padon én gitározok te meg hegedűn játszol majd és remekül fogunk szórakozni mert én már négy kávét megittam addigra te meg csak úgy simán jól tudod magad érezni de azért ugye te nem bánod hogy én ennyit kávézom?