Azt hiszem, ott kezdődtek a problémák, amikor megalomán férjem hippocampusán megpattant valami isteni szikra a gyerekkori nyaralások emlékét idézve és családi sátrakat kezdett el nézni Amazonon. Először - mikor látta a fejemen a véleményemet - még szabadkozott, hogy "nem azé' nem azé' kisasszonyka", aztán kezdődött a szokásos puhítás, egyre többször hozta fel, hogy a mostani sátrunkban már nem férünk el, hiszen az háromszemélyes, mi meg ugye négyen vagyunk (most azt hagyjuk, hogy ebből a negyedik fő konkrétan 70 centi, na mindegy) és végül kifárasztásos alapon elérte a részemről kívánt reakciót, ti.
Meglett a sátor, örültek a gyerekek - vagy nem tudom, még túl kicsik, hogy bármi ellen is komolyabban tudjanak tiltakozni - nekiláttunk kempinget keresni. Nehezítésként olyat, ahová Guszti is jöhet. Igazi kutyás kempinget, ahol a kutya megszállhat, és fürödhet is, és ez a kettő lehetőleg ne legyen párszáz méternél nagyobb távolságra egymástól. Na, ez Magyarországon a mission impossible kategória. Vagy olyan van, ahol csak a kutya fürödhet, vagy olyan ahol a kempingben lehet kutya, de nem fürödhet a strandon. Kérdeztem az egyik ilyen kemping recepciósát, hogy akkor mégis mit csinál a kutya, amíg mi strandolunk? Azt mondta, hát kössem ki a fához a sátor mellé. Ez igen, mondom, ez a szó szoros értelemben vett kutyabarát kemping.
Szerencsére vannak még ebben az országban azért fapados, szocreálizmusból véletlenül visszamaradt (értsd: vintage) kempingek, amik annyira kívül esnek az érdeklődésen, hogy még nem értek rá a helyi önkormányzatok és/vagy teljhatalmú nagyvállalkozók, hogy néhány munkaórát tékozoljanak az adott hely ellehetetlenítésére. Így esett a választás a tatai Öreg-tó kempingre, ahol a nyolcvanas évek óta nem cseréltek ki semmilyen bútorzatot vagy felszerelést, cserébe viszont ha kifizeted a szállásért kért aprópénzt, teljesen leszarják, hogy mit csinál az ember, konkrétan azt, amit csak akar. Kutyával vagy anélkül, tök mindegy. Még a tó sem olyan felkapott, úgyhogy egyelőre fürödhetnek a boldog ebek. Bár gondolom Tatát is eléri hamarosan az újhullám, és akkor ez a hely is túl fancy lesz a kutyáknak.
Mivel minden sátras nyaraláskor szükséges legalább egy esős nap, így derűs egykedvűséggel nyugtáztuk az este kezdődő vihart, éjjel pihe puha, hangtalan matracainkon a sátorfal felé fordulva hallgattuk a vásznon az esőkopogást, amit éjféltájt csak a szomszédos ifjúsági táborból átszűrődő-bömbölő kilencvenes évek retro sulidiszkója tört meg. Még reggel is vicces volt, hogy az esőtől képtelenség elhagyni a sátrat, mert úgyis lusták voltunk, de 11 körül már azért kezdett kínossá válni az összezártság, a gyerekeken is egyre jobban úrrá lett az őrület, hát még rajtam, négy méter ide vagy oda.
Szerencsére már azóta készültem a Platán étterembe, hogy Pesti István kirúgta a Tantit és Tatára menekült. Mivel foglalásunk volt, kénytelenek voltunk kimerészkedni az ír nyárba, és elindultunk egy kis luxizásra a gyerekekkel. Nyilván nem a legjobb ötlet puccos étterembe menni egy négyévessel meg egy csecsemővel, de hát nem tehettem be őket a retikülömbe a foodporn idejére.
Medi el is keskenyedett kissé, mikor meglátta, hogy a séfbácsi elrontotta a rendelését, mert ő pipihusit kért, erre itt ez a fura saláta a tetején....
Papa mi mást is rendelt volna egy Michelin-csillagos séftől, mint tojáslevest. Na de meg is lepődött.
Szemrevételezés. Illatolás. Kóstolás. Pinot noir.
És kacsacomb káposztás gnocchival. Ez szintén egy olyan párosítás, hogy mikor megláttam az étlapon arra gondoltam, na "erre befizetek". Mit tudhat egy káposztás gnocchi?? Elárulom, olyan szín-íz-illat-állagorgiában volt részem, hogy csak na, ráadásul a pincér a leghozzáillőbb bort ajánlotta hozzá, úgyhogy jól előkészített és megkomponált food orgasm volt ez.
Bár biztos vétek volt kihagyni a desszertet, hiszen a Platánnak saját cukija is van, de inkább toltam egy Oremust, és Istenemre, ha lenne olyan halálnem, hogy háromputtonyos aszúba fullasztotta magát, én ezt választanám. Édes lenne a halál...
Na de ennyit a foodpornról, menjetek Tatára, mielőtt még fancy lesz, most nyílnak a jobbnál jobb kávézók és bisztrók (pl. a Puritán) és még fürödhet a tóban a kiskutya. Gyönyörű az Angol-park, szépséges, öreg fák vannak, nyugis, nyugdíjas partszakaszok, gyerekkel meg anélkül is ideális.
A nyaralás további részében még volt betontörés Nyalkán, aztán nyolc nap Ladaház, konyha és fészerépítéssel, aminek az oroszlánrészét Férj vállalta természetesen, és ami szintén megérdemel egy önálló posztot, de Lenke ébredezik, úgyhogy bloggermami eltakarodik a konyhába ebédet főzni meg tüsténkedni, mielőtt túl késő lesz...
Majd jelentkezem!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése