i'm just a dreamer but i'm hanging on

Képtelen vagyok a jelenben élni - csak a múltba nézés és a jövőbe tekintés megy igazán. Itt ülök a szobánkban, nem mentem le filmet nézni, egyedül kellett lennem, hogy a lakásomra gondoljak, ahogy cigiztünk a szobában és a kanapéra hamuztunk. Porszit hiányolom, a pesti sétákat, hogy bárki bármikor ide és oda jöhetett, meg mi is mentünk a többiekhez át. Gondolkozom, mi volt jobb, Pesten lakni vagy az lesz majd jobb, amikor itt Bécsben is lesz majd ikea kanapém.. Erre gondolok miközben nem megyek le filmet nézni és jól érezni magam a többiekkel. Na jó, de a magány az kellett, elismerem. Majd ha lesz is lakás, és munka és élet itt, az milyen lesz?

Itt vagyok, és fogalmam sincs miért, csak tudtam, hogy el kell indulnom, tovább kell állnom, hajt valami, amit meg kell tudnom és mindig egy lépéssel előttem jár ez a valami, én pedig nem érem el. Hajszolom. Mindig azt hiszem, a következő lépéssel beérem, de még sosem éreztem azt, hogy révbe értem volna. Egyszer éreztem életemben maradéktalan elégedettséget, ott, amikor meglett a lakás és először ültem benne egyedül. De aztán azonnal lépnem kellett, a gondolataim már máshol jártak.

Mi lesz az, amire már nem azt mondom: ideiglenes? Lesz ilyen? Hogy fogom még időben felismerni, hogy mikor kell megállnom? Lehet, hogy már késő?




Semmilyen racionális magyarázatot nem tudok adni, ami teljes egészében fedné a valóságot, de az emberek elvárják, hogy mondjak valamit. Így aztán annyiszor ismételtem el néhány verziót, hogy már magam is elhittem, miközben az utazásom valódi célja magam előtt is ismeretlen. Igaziból csak elindultam, hátha történik valami. És történik. Még az is lehet, hogy hazamegyek. Még az is lehet, hogy németül fogok beszélni hátralévő életem nagy részében. Minden lehet, a kimenetek száma végtelenhez közelít. Eddig azt gondoltam, ez az egyetlen mód a valódi életre, a maximális szabadság. Lehet, hogy most megváltozik a véleményem, de legalább a tapasztalás útján történik ez meg. Igaziból már örülök is.