A munka hőse bedobja a törcsit, avagy szakítás a multival

Nem indulok, még korán van. Korábban keltem. Meg tudom tenni, hozzá vagyok szokva valamelyest. Igaz, a nyolcadik szundira sikerült kiverni a kutyás álmot a szememből. Üldöztek, sikátorban álltam, lélegzetvisszafojtva. Korábban a régi ált sulim hátsó lépcsőjénél álltunk többen. Gyerekek mentek fel a lépcsőn kettesével, kézen fogva, ünneplőben. Mindegyik cigizett. Azt gondoltam: "Ez igen". Én is cigiztem, a csikket a szemetesbe dobtam, a szemét kigyulladt, de nem csak úgy füstölt, hanem pattogott, mint valami tűzijáték.

Nem hagynak az álmok.

De végre is felébredtem, fehér inget húztam, a hajam simára vasalva, az ebédem előre csomagolva a hűtőben. 33 hónapja minden reggel dolgozni megyek. Persze nem mindig így, ilyen rendezetten. Eleinte, vagyis az első egy évben folyton elkéstem. Nehezen szoktam hozzá a rendszerességhez, fél órán át gondolkoztam mit vegyek fel, a kávét kiöntöttem, lefőztem kávé vagy víz nélkül, a macskákat simogatva valahogy eltelt az idő. Ma is kiöntöm a kávét, de ma már időn belül fel tudom takarítani. Az agyam alkalmazkodott a rendszerhez, időkorlátok közé szorítva magát. Nem baj ez persze, csak csodálkozom.

Most mindennek vége, egy hónap múlva nem dolgozom a trösztnél, a szokások viszont maradnak. Felnőtt maradok, soha többé nem lehet visszacsinálni. Nem bánom ezt sem, csak baromi furcsa érzés. Közel három év, hová lett? Mit csináltam addig? És hogyan lett ebből a lányból ez a nő?

És hogy közben ez hogy sikerült, azt végképp nem értem :D S.A szakmai asszisztens kisasszony, búcsúzom, sok sikert az élethez :)