Egyedül

"...Szép ez a lét, létezés ugyanakkor, örülök élni, halni, fájni, megtanultam, azt hiszem. Régóta várok hangokra, jelekre, pedig nem jönnek, nem jöhetnek, mert nincsenek, süket az éter, csend van, meg kellett értenem, egyedül vagyok és így is voltam mindig, nem pedig: magamra maradtam. A mindent ismerés kívánsága hasogatja a mellünk, egyedül vagyunk, egyedül, együtt is, együtt még egyedülebb, mint egyenként. Magunkra utalva lobogunk a lét sötétjében, mint a fáklyák. Ki lágyabban ég, ki keményebben, ki több fényt ad, ki kevesebbet, égünk. Termékenyen égni szép, terméketlenül csúf. Szétfeszít bennünket a magány, hogy egyedül születtünk, egyedül halunk meg, egyedül kell hát élnünk. És kellenek hozzá társak persze, fő- és mellékszereplők, kellenek barátok, ellenségek, közömbös szereplők, de végigcsinálni, azt egyedül kell, koponyám csendjében ülök, magam vagyok."

// Kovács Ákos: Napló feletteseimnek


...Renitől...