Előrehaladott állapot

Igen, még három hét szülésig, úgyhogy még mindig erről lesz szó... :)

"Amikor a rosszullét elmúlt, az asszony kezébe hajtotta a fejét, és a szégyentől és tehetetlenségtől  sírva fakadt. Nemcsak hogy hányt egy férfi előtt, ami már magában is a legszörnyűbb, ami érhet egy asszonyt, de ezzel egyben a legvilágosabban elárulta állapotosságának megalázó tényét. Úgy érezte, hogy soha többet nem nézhet a férfi szemébe...
- Ne legyen bolond - mondta Butler higgadtan -, és bolond, ha azért sír, mert szégyelli magát. Nézze, Scarlett, ne legyen gyerek. Bizonyára tudnia kellett, hogy miután nem vagyok vak, tudhattam, hogy állapotos.
Scarlett csak annyit tudott kinyögni: "Ó", nyöszörgő hang volt, és ujjait még kétségbeesettebben szorította égő arcához. Maga a szó is megbotránkoztatta. Frank, ha az állapotáról volt szó, mindig tartózkodóan beszélt, az apja pedig óvatosan úgy kerülte meg ennek az említését, ha valakinél szóba került: "családi helyzet". A nők gyengéden úgy emlegették az áldott állapotot: "benne van a bajban"."

...

"Rhett feltette Melanie-t a kocsiba, és hazakísérte. Karján vitte fel a lépcsőn szobájába, és míg az ijedt háznép ide-oda futkosott, és forró téglát, takarókat, whiskyt keresett, Rhett lefektette a párnákra.
- Mrs. Wilkes, ugye, gyermeket vár?
Ha Melanie nem lett volna ennyire gyönge, beteg, elgyötört, elájult volna erre a kérdésre. Még az ismerős asszonyokkal sem szívesen beszélt az állapotáról, és Meade doktor látogatása mindig keserves élmény volt számára. Hogy idegen férfi, kivált Rhett kérdezzen ilyent, elképzelhetetlen volt."

Mindezeket Mitchell a polgárháborús Amerika idejéről írta az Elfújta a szélben. Számtalan ilyen részlete van a regénynek, amiben azt ecseteli, hogy mennyire nem illendő, ha egy úrinő társaságba megy, vagy éppen csak az utcára, ha az "állapota" már világosan látszik. És az ugye kb. legkésőbb az ötödik hónap... Szegény Scarlett is dugdosta, takargatta a terhességeit amíg lehetett, aztán inkább elvonult a vidéki ültetvényre hónapokra, mert Atlantában még attól is repülősóért kiáltottak az úrihölgyek, ha a házból kilépett. 1860-as évek, szabad Amerika. Ugye milyen képtelenségnek hangzik?

Mindazonáltal meg kell jegyeznem, a 150 évvel későbbi Európa egyik fővárosában még mindig szenzációnak számít a mindenórás kismama-pocak. Pedig a gyerek nem fog egyedül felülni a metróra, hogy elmenjen az oviba, és valamit ennünk is kell, úgyhogy boltba is kénytelen vagyok eljárni. Cserébe viselnem kell magamon a kikerekedett tekinteteket, bár igazán nem tudom, mi végre a nagy csodálkozás. Manapság lehet az utcán a teljes feneket villantó forrónadrágban járni, lehet a teljes testet eltakaró, csak a szemet látni engedő leplet viselni, de hogy a gyereket nem a gólya hozza, az még mindig tabu? Először azt hittem, csak a hormonok okozta paranoia, de tegnap este kutyasétáltatás közben Papa jegyezte meg, hogy utamat leesett állak kísérik, amerre csak járok.

Vagy az is lehet, hogy ez nem megbotránkozás és megütközés az emberek részéről, csak a szokásos katasztrófa-turizmus jele, és csak azt várják-remélik az emberek lélegzetvisszafojtva, hogy mikor toccsan belőlem a magzatvíz a szemük láttára az aszfaltra. Az mégsem mindennapi látvány, én is kíváncsian várom.

Mindenesetre, ha már ennyire nyilvánvaló a helyzet súlya, ez adhatna némi jogalapot a harmincezer fokos metrón a szabad ülőhelyek elfoglalására.

Azért némi vigaszt nyújt, hogy problémámmal (vagy hímsoviniszta olvasóink kedvéért nevezzük nyugodtan hormontúltengés miatti állapotos hisztériának) nem vagyok egyedül, a Szécsi Noémi is igen frappánsan ír erről:

"Ha valaha lesz fiam is, az idősek, valamint a terhes és kisgyermekes mamák tiszteletére nevelem majd (a lány talán magától is belátja), egyelőre meg szörnyülködöm azon, hogy a  kismamákat furcsa küllemű szerencsétleneknek tartják - álljanak csak, ha már így jártak -, és még csak véletlenül se tisztelik őket azért, hogy a jövendő generációt megszülik és felnevelik. Inkább csak sajnálatban részesülnek, mert odalesz lányos alakjuk, és nem tudnak többé napi tizenhat órát tölteni a munkahelyükön. Nem csoda, hogy a fiatal nők viszolyognak a terhességtől, és én is csak teherviselt nőket tudok állapotommal megzsarolni..."