A házasság védelmében

A kormány átdolgozta az Alkotmánybíróság által megsemmisített, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amit hamarosan újra a parlament elé terjeszt, írja a Népszabadság.
A párok közjegyző előtt nyilatkoznak arról, hogy élettársi kapcsolatban élnek. Ezt külön- és azonos nemű párok is megtehetik. A nyilvántartásba vételt közösen kell kezdeményezni, a törlést az adatbázisból viszont bármelyik fél kérheti.*


Lehet, hogy megint én vagyok az értetlen, de azt gondolom, ez a törvényjavaslat egyrészről megint annyi, mint szarnak a pofon. A házassággal felmerülő összes bevallott kétely eddig mindig úgy hangzott: "Minek nekem az a vacak papír?". (Az csak az én privát véleményem, hogy aki így gondolkozik, annak személy szerint meg is tiltanám a házasságot, ha akarja később, ha nem.) Különbözni próbálnak, hogy ők nem hisznek a házasságban, mert már a Marcsi-Julcsi-Józsi szüleinek sem vált be anno. Nem kell nekik a papír, mert ők így is tudják azt, amit a házasok amúgy sem. Na de most ugyanezek az emberek harcolnak azért, hogy ugyanolyan jogok illessék meg őket, mint a házasokat, és az élettársi viszony azonos szintre emeltessék, mint a házastársi. Ugyan milyen jogon? És ha már elballagnak nyilvántartásba vetetni a kapcsolatukat, és ott is kapnak egy vacak papírt, amit ha esetleg mégsem válnak be egymás számára, ugyanúgy vissza kell mondani, fel kell bontani, akkor hivatalosan ez nem pont olyan lesz mint a házasság?

És miért van a magyar társadalomban pejoratív jelentése a házasság szónak? Az emberek ezzel az élettársi kapcsolat dologgal megint csak egy újabb "felmentősdit" játszanak, de jó, hogy ez még nem olyan komoly alapon. De miért nem olyan komoly? Összeköltözni, közös háztartásban lakni, a gondokat és az örömöket megosztva együtt élni, ez még nem komoly? Ezt csak úgy játszásiból csinálják? Persze ha ezt nem kérdésként fogalmaznám meg, akkor jönne az összes "élettárs", és a fejemhez vágná, hogy de, ez igenis véresen komoly és ők ugyanúgy utolsó vérükig szeretik egymást! De akkor mire jó ez a cirkusz a házasság ellen? Aki együttélőset és közös életet akar játszani, az fogadja el a szabályokat és vállaljon teljes mértékben felelősséget magáért és a társáért, különben az egésznek semmi értelme, akkor inkább maradjon otthon a fenekén, és gondolkozzon még ezen egy kicsit.

A másik:
A törvényjavaslat szerint az azonos nemű párok - és csak ők - bejegyzett élettársi kapcsolatban is élhetnek. Ezt a kapcsolatot anyakönyvvezető törvényesítené, felbontására csak közjegyzői vagy bírósági úton lenne mód. Ezzel a lehetőséggel különneműek nem élhetnek. Így reagál az AB kifogására a javaslat. Az új változat a házastársakkal azonos szabályok alá rendeli az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatában a vagyonközösséget, a tartást, a lakáshasználatot és az öröklési jogi helyzetet - tájékoztatott az igazságügyi minisztérium. A tervezet nem teszi lehetővé, hogy azonos neműek házasságot kössenek, gyermeket fogadjanak örökbe.*

Egyrészt egy jogtudós ember magyarázza el, hogy mi a különbség a nyilvántartásba vétel és a bejegyzés között? Amúgy is sok hasonló megfogalmazás van, ami valószínűleg direkt úgy van kitalálva, hogy még véletlenül se legyen egyértelmű az olyan butus laikusok számára, mint például én.
Másrészt bár a tervezet nem teszi lehetővé, hogy azonos neműek házasságot kössenek, de ha a kapcsolatot anyakönyvvezető törvényesíti és felbontására bírósági úton lenne mód, valamint ugyanolyan jogaik vannak, akkor az nem házasság? Vagy most ennek a meleg témás klubbnak megint új nevet adnak? És minek új nevet adni, minek ilyen látszatintézkedést hozni, ha úgyis azonos szabályok alá rendeli a házastársakkal? Mert itt viszont tényleg szükséges lenne a megkülönböztetés valamilyen formája, ennek ellenére itt meg mindenáron össze akarják mosni az azonos és a különneműek együttélési formáit. Hogy milyen alapon legyenek más jogaik? Mert a kettő nem ugyanaz és kész! Melegházasságból nem lesz gyerek, nem lesz normális család, nem lesz nemzet sem. És ennek semmi köze a tojásdobáláshoz, ez tény. Felőlem legyenek együtt, ahogy akarnak, de a minden joggal felruházott és támogatott közösség maradjon csak a férfi és nő házasságán alapuló család.

Ezek tükrében pedig teljesen felesleges ilyen törvényjavaslatot hozni!

u.i.: 1. A személyes véleményemet figyelmen kívül hagyva nincs bajom azokkal, akik összeköltöznek, ha szükségét érzik a próbálkozásnak, akkor tegyék. De ne várják, hogy a minden felelősséget hárító viselkedés megillesse őket azokkal a jogokkal, amit a nagyobb kockázatvállalók, a házasságban élők kapnak.
2. Szintén figyelmen kívül hagyva a saját nemi identitásomat, nem a homoszexualitással van bajom, hanem szintén a jogokért való harácsolással és azzal, hogy míg őket minden oldalról harminc szervezet védi, addig a társadalom alapjának, a házzasságnak és a családnak teljes mértékben megszűnt a védelme!

*forrás: Népszabadság, Index

3 megjegyzés:

bockope írta...

az élettársakkal kapcs csak annyit, hogy ha valakivel együtt éled le az egész életed, ugyanúgy, mintha a házasság intézményének keretén belül tennéd, akkor miért ne illessenek meg bizonyos jogok, miért ne örökölhetnél a másik után, csak azért, mert nincs papírod róla? azt nem tudom, hogy miért nem házasodnak össze ezek az emberek, de szívük joga úgy élni, ahogy ők jónak tartják, és ha nem akarnak házasodni, hát éljenek csak úgy együtt, nem az én dolgom ítélkezni fölöttük, de szerintem igazságtalan, hogy mondjuk együtt élsz egy pasival 50 évig, és a végén közlik, hogy köszönjük a részvételt, mehetsz, nem kapsz semmit, és egy oldalági nemtudom hányadik foki rokon örökli meg a közös cuccaitokat, mert neked semmi jogod ugrálni. ezért van vita az élettársakról már évek óta, és ezért vezeti majd be az új ptk az élettársak fogalmát, és a csjt. pedig az új szabályokat. ha sikerül megegyezni. én ebben semmi rosszat nem látok. arról pedig szó sincs, hogy ugyanolyan jogokat szándékoznának nekik adni, mint a házasságban élőknek, hiszen rendkívül sok eltérés van, és jóval korlátozottabban lennének a jogok. tehát nem arról van szó, hogy összemossák a két intézményt, és csak a nevében lesz különbség, kvázi ezentúl a melegek is házasságnak megfelelő intézményben élhetnek, és ez egy kiskapu, mivel másként nem megoldható az ő helyzetük. a házasság az AB megállapításában férfi és nő életközössége, aminek az a célja, hogy utódokat hozzanak létre. nem pontosan így van, de a lényege ez. ezt már páran megtámadták, hivatkozva a diszkrimináció tilalomra, de az AB megvédte az álláspontját, és nem engedett a "férfi és nő"-ből. tehát a házasság intézménye nem fog kiüresedni, nem válik egyenlővé az élettársi viszonnyal, még csak megközelítőleg sem, csak annyi a cél, hogy ha már lehúzod valaki mellett az életed, és valamilyen megfontolásból nem pártolod a házasságot, akkor valamilyen jogok azért megillessenek. például a házasság ideje alatt szerzett vagyon főszabályként közös vagyonnak minősül, az élettársi kapcsolatra ez nem vonatkozik úgy tudom, ezért lehet, hogy a saját vagyontárgyaidról kell lemondanod egy semmiből előkerült rokon javára, csak azért, mert nem kötöttetek házasságot... ezért van az, hogy sokszor a halálos ágyukon kötnek házasságot az emberek, hogy az élettárs örökölhessen, ami azért ciki, mert ott megkérdőjelezhető a házassági akarat, ezért sok esetben érvénytelennek nyilvánítják, mondván hogy nem abból a célból kötötte, hogy boldogan éljenek, míg meg nem halnak, és gyerekeik legyenek, hiszen tudta, hogy meg fog halni... na mindegy, ez bonyolult.
a lényeg, hogy nem akarják egyenlővé tenni, és nem akarják a házasságban élők jogait az élettársakra ruházni, csak bizonyos jogokat.
ennyi
remélem nem baj, hogy hozzászóltam.

Kék írta...

Ööö... már miért lenne baj?
Sőt, őszintén reméltem, hogy Te, mint jogot tanuló hallgató hozzászólsz majd.

Pontosan megfogalmaztad a kérdésem, miszerint ha valaki lehúz a másikkal 50 évet, akkor miért nem elég jó nekik a házzasság, ami alapesetben ugyanúgy a szeretetre és csúnyán megfogalmazva a közös "érdekekre" épül, ráadásul plusz jogokat is biztosít. Milyen kifogás lehetséges a házassággal szemben az "élethosszig tartó együttélés" szintjén?

A másik oldalon megint ott van az én gonosz feltételezésem, hogy az élettársi kapcsolatok nagy része nem tart az életünk végéig, és ezen az alapon megint csak új problémákat vet fel a vagyonközösség és más jogok kérdése.
Persze bele lehet kötni, hogy ma minden második házasság is válással végződik, de ez megint okozat, vitatkozhatunk erről is, hogy ez miért van, de legtöbb esetben megint a felelősség hárításáról és meggondolatlanságok láncáról van szó.Szerintem. Amúgy nem is ide tartozik.

Max annyira, hogy a házasságnak már tényleg nincs meg a tisztelete, és ebben erős szerepe van a mindenkori vezetésnek, ami mindenkit támogat, mindekinek a jogaira odafigyel, csak az anyukáknak mondja, hogy bocs, ha nem tudtok elhelyezkedni, ez van, így jártatok, és csak a családoktól von meg mindenféle segítséget, évről évre egyre többet.

Főleg ez a bajom.

bockope írta...

ok, csak a jogi részéhez szerettem volna hozzászólni